Az MTA a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program keretén belül 2023. december 1-én elindította négyéves, Magyar terminológiastratégia című alprogramját (TMNP2023-1/2023.) a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpontban (NYTK). A projekt célja egyrészt a magyar terminológiastratégiai munkák […]
Konferenciák, rendezvények, találkozók, pályázatok
A Verbi Nyelvi Kutatóműhely december 12-én 16 órakor könyvbemutatót és műhelykonferenciát tartott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Az Al-Duna Műhely tagjai bemutatták 2018 óta folyó székelykevei kutatásukat, amelynek összegzéseként születetet […]
A Verbi Nyelvi Kutatóműhely meghívja Önt Nyelv és digitális világ elnevezésű műhelyének keretein belül Beke Ottó: Támad a digitális nyelv! Menedékbe (?) és Rácz Krisztina: NyelvRokonság: Vajdaság, magyarság, közösség és […]
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „A magyar nyelv és a tudományok – Szabó T. Attila-ösztöndíj”-ra A SzTA-Díjat 2016-ban alapították olyan 45 év alatti szakemberek munkájának elismerésére, akik eddigi pályájukon külön figyeltek a magyar […]
Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Humántudományok Tanszéke műhely-konferenciát szervez 2017. szeptember 22-23. között „Nyelvi tájkép, nyelvi sokszínűség” címmel. A konferencia társszervezője: MTA Nyelvtudományi Intézet Helyszín: Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, […]
Az eszéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat és a Glotta Nyelvi Intézet „Az anyanyelv megőrzésének lehetőségei a magyar nyelvterület peremén – 15 éves […]
Felhívás Jelentkézesi lap
A Verbi Nyelvi Kutatóműhely tagjai (Molnár Csikós László, Vukov Raffai Éva és Takács Izabella) képviselték Vajdaságot a Sokszínű nyelvészet című konferencián a muravidéki Lendván. A tanácskozásra a Termini Magyar Nyelvi […]
A Verbi Nyelvi Kutatóműhely pénteken anyanyelvnevelési kerekasztal-tanácskozást tartott a szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületében. A civil szervezetként jegyzőkönyvezett testület munkatársai nyelvészettel foglalkozó egyetemi tanárok, doktoranduszok, akik elhivatottsága a […]
November 7–8-án a Verbi Nyelvi Kutatóműhely tagjai (Molnár Csikós László, Vukov Raffai Éva és Takács Izabella) képviselték Vajdaságot a Sokszínű nyelvészet című konferencián a muravidéki Lendván. A tanácskozásra a Termini […]
Budapesten rendezték meg május 19-én és 20-án a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat szokásos évi szakmai találkozóját, amelyen Horvátország is képviseltette magát. A Termini Kutatóhálózat a 2001 óta Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, […]
Idén május 19–20. között Budapesten, az MTA Abonyi utcai vendégházában szervezték a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat szokásos évi szakmai találkozóját. A Termini Kutatóhálózat a 2001 óta Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, […]
Május 19-én és 20-án rendezték meg Budapesten, a Domus Vendégházban a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat konferenciáját és a Termini Egyesület éves közgyűlését, amelyen részt vettek a határon túli régiók kutatóállomásainak […]
Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék A MAGYAR NYELV ÉS AZ INDOEURÓPAI NYELVEK címmel tudományos konferenciát szervez Helyszín: Bölcsészettudományi Kar, Újvidék Időpont: 2014. október 22–23.
A nyelvi tájkép fogalmával egyre több magyar nyelvész kezdett el foglalkozni az utóbbi időben. Miért érdekes számukra a vizuális nyelvhasználat kutatása? Mely témákat, kérdéseket segít jobban megérteni? Május 23-án egész […]
1. KÖRLEVÉL MANYE XXIV. 2014. április 24–26. (csütörtök–szombat) forrás A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke (BBTE BTK MÁNyT) és a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete […]