Tájkun
A vajdasági tömegtájékoztatásban bukkannak fel a következő címek, illetve szövegmondatok: Reszkessetek, tájkunok! – Hazai tájkunok, de külföldi tőkések – A tájkunok bemattolják a kormányt? – Utak, maffiák, tájkunok. – A belügyminiszter kijelentette, hogy a tájkunok finanszírozzák a pártokat. – Meg kell vizsgálni, hogy a tájkunok a törvényesen előlátott összegeken túl utaltak-e pénzeket a pártoknak álnéven. – Mindenki el van ájulva a vétkes tájkunok ellen indított akciómtól. – Ha ez így megy tovább, csak a nagy szerb tájkunok jutnak be az Európai Unióba, a kistermelők nem. – A kormány azokat a vállalatokat, amelyekben dolgoztunk, és amelyek még a szüleink munkájából épültek, aprópénzért eladta a tájkunoknak. – Az első miniszterelnök-helyettes elárulta, hogy a következő néhány napban eljárás indul majd két tájkun ellen. – Mindannyian gazdagok lennénk, mint a tájkunok, ha olyan tehetségesek és tisztességesek volnánk, mint ők.
A tájkun szó a ’gazdasági maffiózó’, ’újgazdag mágnás’ jelentésű szerb tajkun átvétele. A szó a japánból származik (a taikun nagyúrra vonatkozik). Mai jelentése az angolban alakult ki, a tycoon olyan nagyon gazdag személyre utal, aki a gazdaságnak vagy az iparnak valamelyik ágát tartja a hatalmában és irányítja. A volt szocialista országokban negatív mellékzöngét kapott a szó.
Az ilyen személyeket magyarul nevezhetnénk oligarchának, kiskirálynak, önkényúrnak is, habár ezeknek a szavaknak történelmi kötöttségük van, inkább a feudalizmus viszonyaira lehetnek jellemzőek, mintsem a kapitalizmuséra. A középkorban az oligarcha valamely nagyobb területen a központi hatalom rovására a főhatalmat gyakorló, nagy földbirtokú nemes úr; hatalmaskodó főúr volt, később pedig kevesedmagával az állami főhatalmat önző célokból erőszakosan gyakorló, az állam törvényeit semmibe vevő főnemesre vonatkoztatták ezt a szót. A kiskirály olyan gazdag földesúr, aki hatalmas birtokán korlátlanul önkényeskedett, szinte királyi hatalmat gyakorolt. Az önkényúr nemcsak az oligarcha szinonimája lehet, hanem a zsarnoké, despotáé, tirannusé, általában önkényes, teljhatalommal uralkodó, kormányzó, parancsoló személyre utal. Mindezek a szavak átvitt értelemben mai szövegkörnyezetben is megjelenhetnek: ’olyan személy, akitől a maga hatáskörében nagyon sok függ’ (oligarcha), ’valahol, valamely területen szinte korlátlan hatalmú úr; hatalmával visszaélő, basáskodó hivatalnok, tisztviselő, gazdasági vagy társadalmi vezető’ (kiskirály), ’környezetét zsarnoki módon megfélemlítő, hozzátartozóival, beosztottjaival önkényes módon bánó személy’ (önkényúr).
