Megpatkolt

Megpatkolt

A vajdasági magyar szóhasználatban a megpatkolt melléknévi igenév nemcsak azt jelenti, hogy ’patkóval el van látva’, mint a magyar köznyelvben, hanem azt is, hogy ’fölkészült,  jártas valamiben’: Hosszú-hosszú percekig tapsoltak a Jedinstvo-Egység Művelődési Egyesület kiválóan megpatkolt színjátszóinak. – Vállalkozóink pedig abban érdekeltek, hogy helyi, szakmailag megpatkolt és motivált fiatal szakemberekkel erősítsék versenyképességüket. – Nincsenek igazán megpatkolt ellenfelek, akik valódi alternatívát kínálhatnának. –  Az epigonok, egyre megy, hogy naiv nézők, jól megpatkolt műértők, vagy a „szabadon lebegő intelligencia” művészei-e, csak annyit fognak fel a mélyértelmű alkotásokból, ami a merő érzéki látványokon meg trivialitásokon nevelt agy tekerő ényeikben hat – a színes dekorativitást vagy a tartalmi furcsaságot, excentricitást. – Talán nem túlzás azt állítani, hogy egyfajta nagyon is résen levő és szakmailag jó alaposan megpatkolt outsiderként követte, folyamatosan figyelemmel kísérte a „pályán” zajló játékot, általában ismerte is egy-egy fontosabb játszma végeredményét, ő maga azonban sohasem kívánt a tagjává válni egyetlen csapatnak sem. – Könnyű Lugosi Lugónak, (vagy nehéz), hiszen ő is a magyar kortárs fotográfia szellemileg megpatkolt törpe kisebbségéhez tartozik. Így aztán gondolatai is vannak és hozzá közlési igénye is. – Megegyeztek abban, amit a tudományokkal megpatkolt szakma korábban is tudott, de amit a bárdolatlan tollnokok megkérdőjeleztek.

A megpatkolt igenévnek ezek a különleges jelentése a szerb potkovan szónak bizalmas stílusú használatán alapulnak, így például a dobro potkovan kifejezésnek ’jól felkészült’ értelme van, és a tükörkifejezésben jól megpatkolt jelenik meg.

Olykor  ’megerősített’, illetve ’átalakított’ a jelentése a megpatkolt szónak. Ekkor inkább dologra vonatkoztatják (csak kivételesen személyre), és ez nemcsak vajdasági jellegzetesség: Arra is volt példa, hogy a helység füstérzékelőjére raktak rá a bűnözők egy kamerával megpatkolt új fedelet. – A „megpatkolt” villanyóra-biztosíték tűzveszélyes! – Tilos megpatkolt biztosítékot berakni, vagy a biztosíték-foglalatot áthidalni.. – Így, már a XX. század elején szinte szokássá vált, a kicsit is nyitottabb szellemiségű és anyagilag is megpatkolt alkotók Párizsba látogatása – hosszabb, rövidebb időre, egy, vagy több alkalommal. – A Bsafe szoftverben, illetve az NSA által megpatkolt szabványban a véletlenszámok nem voltak eléggé véletlenszerűek. – Míg az EU2 inkább tűnt az első rész sietve (bár nem ügyetlenül) megpatkolt változatának, itt jól láthatóan az alapoktól kezdve gondolták újra a stratégiai kontroll mikéntjét és hogyanját.