Bevezetés
Három vajdasági településen, Újvidéken (300 000 lakos, 5% magyar), Szabadkán (150 000 lakos, 38% magyar) és Magyarkanizsán (28 000 lakos, 87% magyar) végeztem kutatást 2010 folyamán 200 általános iskolás, azaz 7–14 éves gyerek körében. Az adatközlő lányok és fiúk aránya megegyezik, a beszélgetéseken egyszerre egy-egy azonos korú lány és fiú vett részt. Az adatok forrása az a 20 órás hangfelvétel, amely az adatközlőkkel történt részben irányított beszélgetés révén jött létre. A beszédprodukciókat azzal a céllal rögzítettem, hogy megvizsgáljam nyelvi szerkezetüket, szövegalkotó elemeiket, és az őket létrehozó kommunikációs stratégiák egy részét. Az összefüggő élőnyelvi szövegek vizsgálata révén megkíséreltem választ kapni arra, hogy a környezet kétnyelvűségének típusa, illetve a szűkebb környezet nyelvi-kommunikációs szokásai, valamint nyelvi kultúrája, illetve iskolai végzettsége mennyiben határozza meg az egyén kommunikációs készségét az adott életkorban.
Ezúttal az adott korpuszt felhasználva a különböző témák, beszédhelyzetek, illetve a beszédprodukciók különböző szintjein létrejövő stratégiai döntések eredményeit vizsgálom meg. Feltételezem, hogy az adott korosztály nyelvhasználatában megragadhatóak olyan elemek: kifejezések, különböző nyelvi attitűdök, nyelvi megoldások, amelyek markánsan jellemzőek az adatközlők egy-egy − életkor, nem, beszédjegyek alapján körvonalazódó − csoportjára. Olyan nyelvi elemekről van szó, amelyek kommunikációs stratégiai eszközökként jelennek meg, a beszélő meggyőződése és szándéka szerint a szóbeli kommunikáció sikerességét, a szándékok, valamint a gondolatok lehető legpontosabb közlését, illetve a minél előnyösebb önkép kialakítását szolgálhatják.
