Takács Izabella: Sötétbe borult az ország – Suttogópropaganda Szerbiában a NATO-bombázások idején

TAKÁCS IZABELLA
Sötétbe borult az ország [1]
Suttogópropaganda Szerbiában a NATO-bombázások idején

Munkánkban a NATO-bombázások idején alkalmazott suttogópropaganda nyelvi manipulatív eszközeit mutatjuk be a nemzetközi és hazai sajtó hírzárlatának ismertetésével, valamint a Magyar Szó című vajdasági napilap egyes cikkeire támaszkodva igyekszünk reflektálni a szerbiai eseményekre. A manipulatív technikák képi és nyelvi lehetőségeit, az eufemizmus és expresszivitás nyelvi megnyilvánulásait helyezzük előtérbe. Rávilágítunk a retorika kontraproduktivitására valamint a sajtó utólagos reagálására egyaránt.

Kulcsszavak: hírzárlat, Magyar Szó, NATO-bombázások, nyelvi manipuláció, suttogópropaganda.

Затамило се у земљи
„Шапутајућа пропаганда“ у Србији за време НАТО-бомбардовања

У нашем раду приказујемо „шапутајућу пропаганду“ током НАТО-бомбардовања помоћу језичке манипулације, приказано у међународној и националној штампи. За утврђење тих, примере тражимо у војвођанском дневном листу: Мађар Со (Magyar Szó). Истичемо језичке и сликовите значаје манипулативних техника, еуфемизам и експресивност. Указаћемо на контрапродуктивност те реторике и на накнадну реакцију штампе на то.

Кључне речи: забрана преноса, Мађар Со (Magyar Szó), НАТО-бомбардовања, језичка манипулација, „шапутајућа пропаганда“.

A country in darkness
Whisper propaganda in Serbia during the NATO bombings

In our thesis we present the manipulative methods of whisper propaganda used during the NATO bombings through the description of the blackout of local and foreign media.  With the help of articles from a Vojvodinian daily newspaper, Magyar Szó, we reflect on the events that happened in the country. We emphasize the visual and linguistic possibilities of manipulative techniques and also the linguistic manifestations of euphemism and expressivity. We also try to point out the contraproductivity of rhetorics, and the subsequent reaction of the media.

Key words: news blackout, Magyar Szó, NATO bombings, linguistic manipulation, rhetorical tools, whisper propaganda

0. Bevezetés

     A média közösségre gyakorolt hatása alól egyes optimalizáló elméletek azzal igyekeznek kibúvót keresni, hogy a választás opcionális szabadságát hangoztatják ( pl. Herbert J. Gans), megfeledkezve arról, „hogyan igyekezett minden szellemi és politikai hatalom uralmat szerezni a vélemények felett.” (Marton 2009:141–142)

     Ez különösen felerősödik háborúk, forradalmak idején; az egymással szemben álló felek saját szemléletük hitelesítése érdekében különféle nyelvi manipulatív eszközökkel élnek. Nem hagyható figyelmen kívül az a nézőpont sem, miszerint „mind logikailag, mind pedig a megismerés, véleményalkotás kognitív folyamatában…az információszabadság megelőzi a véleményszabadságot, amint az ismeret megelőzi a véleményt. Az információszabadság inkább előfeltétele a véleményszabadságnak, mint fordítva.” (Halmai–Tóth 2008:423) Hangsúlyossá vált ez a kérdés az 1999-es szerbiai NATO-bombázások idején is.  Munkánkban arra keressük a választ, hogy a szemben álló felek miként közvetítették (és miként igyekezték meggátolni) a Szövetség lépéseit, kitérve a NATO kommunikációjára is. A 90-es évek Szerbiájában úgy értelmezték a sajtószabadságot, hogy mindent ki szabad mondani, más nemzeteket verbálisan degradálni, megsérteni, megalázni, és hogy a nem szerbek kirekesztettek, és gonoszak. Ilyen helyzetben a megfélemlítés a manipuláció elsődleges eszköze. Először a náci totális rendszer fejlesztette tökélyre a tömegek manipulálására szolgáló propagandagépezetet. Erről Victor Klemperer: A Harmadik Birodalom nyelve című munkájában ad részletes képet, bizonyítva, hogy a hatalmat nem csak fizikai erőszakkal, hanem a nyelvvel is ki lehet fejezni. Ezek a stiláris jegyek és stratégiák minden totalitárius hatalomra jellemzőek.  „A manipulációs technika lényege az egységes központi stratégia végrehajtása volt – szükség volt tehát a nem uralható kommunikációs csatornák megszüntetésére.” (Mártonfi 2011)

A miloševići korszak propagandája is hasonlóan építkezik:

– szegényes (regisztereiben, stiláris változataiban);
–  nyelvvel képi üzeneteket továbbít (metaforák);
– központi stratégia (tv, rádió) „suttogópropaganda”;
– patetikus-giccses szavak („mennyei nép”);
– a valóság elferdítése, módosítása („sorok között olvasás”);
– misztikum, liturgia (gondviselés, szerb nép megváltója);
– más kontextusban használt szavak  (pl. csoport);
– expresszivitás kifejezéseikkel érik el, de nem írásmódjukkal;
– sértés, megsemmisítés, stigmatizáció (bestiális albán terroristák, iszlám fundamentalisták, iszlám soviniszták, kegyetlen hordák).
Jelen értelmezésben ezekre a nyelvi eszközökre figyelünk a Magyar Szó hasábjain a NATO-hadjáratok idején.

1. Manipulációs technikák nyelvi ismérvei

     A szerb rezsim nem teremtett új szavakat, nem rendelkezett intuitív nyelvteremtő erővel, hanem már meglévő kifejezéseket használtak saját eszméik érvényesítésére. Más értelmet kapnak például a válságtörzs, ellenséges erő, agresszió, nemzeti egység kifejezések. A röplap sem a hagyományos reklám fogalmát fedi, hanem a háborús stratégiák manipulatív szándékát közvetíti. Ezekkel a kifejezésekkel nem teremtve új nyelvet, csupán a beszélt nyelvi formákhoz igazodva, azzal a szándékkal, hogy minél szélesebb néptömegekhez eljusson a kimondott/leírt gondolat.

     Slobodan Milošević а háború lezárásakor áll ki a nemzet elé nyilatkozatával: „Tisztelt polgárok, az agresszió befejeződött. A béke legyőzte az erőszakot. Kedves polgárok, gratulálok a béke alkalmából.“ (Magyar Szó 1999.06.11.:1) Ez a sommás nyilatkozat jelenik meg a „béke alkalmából” a Magyar Szó hasábjain (is). A támadások idején nagyon ritkán olvashatunk nyilatkozatot, közleményt Slobodan Miloševićtől. A közlemény retorikájában a cinizmust erősíti az elmaradhatatlan agresszor szó beiktatásával. A MI és TI szembeállítása erősödik fel a második mondatban, a tisztelt és kedves polgárok nyájas megszólításával igyekszik közvetlenebbé tenni a megnyilatkozást. Gratulálni pedig ritkán szoktak a béke alkalmából, jellemzőbb a születésnap, névnap, keresztelő etc. alkalmából; ebben a kontextusban ez az alkalom a közös, meghitt ünneplés szándékának megfogalmazása, nem pedig a „legyőzöttek” kudarca.

1.2. Képi üzenetek nyelvi továbbítása

      A háború retorikája egyfajta „negatív retorika”. A sztereotípiák ismétlése valójában azt a célt szolgálja, hogy leplezze a puszta erőszakot a racionális megoldások keresése helyett. A kosovói NATO-bombázások ezzel szemben pont oda terelik a figyelmet, ahonnan a szerb politika elterelni igyekezett. A háború nem csak fizikailag, hanem a verbális csatatereken is zajlott, hiszen a néptömegeket a médián keresztül igyekeztek befolyásolni. Míg a szerb hatalom: NATO-agresszoroknak, NATO-szörnyeknek, ellenséges gonosztevőknek stb. nevezte a beavatkozókat, addig a NATO taktikusan igyekezett elkerülni a háború szó ejtését is bevetésükkel kapcsolatban; ezzel szemben intervenciónak, korlátozott légicsapásnak, kampánynak nevezték azt, mint ahogyan Ranko Bugarski is nevezi „elviselhetetlenül cinikusan Kegyelmes angyalnak nevezve akciójukat” (Bugarski 2002a: 130). A retorika azonban gyakori ismétléssel kontraproduktívvá válik, a MI és az ŐK köré kreált mítosz elveszíti manipulatív funkcióját.

     „A NATO a koszovói albánok tömeges gyilkolása, népirtása ellen harcol Koszovóban – jelentette ki Brüsszelben William Cohen amerikai védelmi miniszter. Cohen a NATO főtitkárával, illetve a szövetség tizenkilenc tagországának nagykövetével folytatott találkozói után nyilatkozott és leszögezte: a NATO fokozza légi hadjáratának erejét. A szövetségi csapásokat az albánok elleni leírhatatlan kegyetlenkedésre adott válaszként kell felfogni – tette hozzá. A NATO az igazság érdekében, a népirtás ellen folytatja harcát, az embertelenség ellen az emberség javára, a demokrácia mellett a zsarnokság ellen, a szabadságért a félelem ellen – sorolta Cohen. Az amerikai politikus szerint a felsorolt pozitív értékek a NATO erényei, és harcolnia kell értük, míg a másik oldalon azok állnak, akik mindezek ellenségei.” (Hetek 1999) Az idézett nyilatkozat retorikájában megfigyelhetjük, hogy nem arról szól, amiért harcol, hanem, mi ellen; valamint a pozitív értékek hangsúlyozása a cél. Ennek egy változata a MI a jók, ŐK a rosszak szembeállítása: MI az igazság, a demokrácia, emberség, szabadság metaforájaként jelenik meg, míg az ŐK a népirtás, embertelenség, zsarnokság a félelem megtestesítői. Többszörösen is összetett a folyamat, hiszen a koszovói albánság a szerb hadsereg ellen folytatja ezt a médiakampányt, a szerb vezetőség a NATO-ra tereli a sajtó figyelmét, a NATO pedig a szerb megszállókat gyalázza. N. Chomsky megállapításával kell egyetértenünk, hogy a légicsapásoknak, bárhogyan is nevezték őket humanitárius eleme és célja semmiképpen sem volt. (Chomsky 2005:61–63). Elsődleges cél a terror időszakában ezzel a nyelvhasználattal a kommunikáció irányítása.

      A propaganda során több nyelvi sajátossággal is találkozunk a tudósításokból, nyilatkozatokból (többek között):

– Szimplifikáció
– Áthárítás
– Az üzenet ismétlése
– Mítoszok és történelem ismétlése
– Nemzeti erő kiépítése, hangsúlyozása
– Politikai liturgiák medializációja (áldozatok)
– Összeesküvés elméletek
– Dezinformációk
– Karantén a külföldi sajtónak
– Misztifikálás

     Mártonfi Attila írja: „Ha például egy szóbeli vitával kapcsolatban egyetlen háborús metaforát használ a kommunikátor, azzal a befogadókban többnyire nem tudatosan előhívódik a háború számos kelléke, illetve ezeknek a megfelelései a vita kellékeivel.“ (Mártonfi 2011) Egy-egy ilyen fogalom egy egész fogalmi hálózatot hív elő. Ilyen fogalom volt a tárgyalt időszakban az agresszor szó használata. A szerb központi propaganda minden kontextust megragadott használatára, NATO-agresszoroknak nevezve ellenfeleit. A Beta cikkében is megjelenik a kifejezés: „A világ állítsa le az agressziót!“ címmel (Magyar Szó 1999.05.26.:4) Željko R. Arkan a szerb félkatonai különítménynek főparancsnoka „Veszett kutyák vad támadásának” nevezte a NATO légicsapásait az El Mundo spanyol lapnak adott nyilatkozatában. (Magyar Szó 1999.05.11.:5) „Az uszító propaganda ezzel a fegyverrel él. A propaganda hatására felbőszült emberek – különösen csoportba szerveződve – pedig képesek tettre váltani a bennük felgyűlt gyűlöletet. A szavak tetteket váltanak ki, tettekké vál(hat)nak, politikailag is.” (Huszár 2012)

1.2. Központi stratégia

     A NATO-beavatkozások során a médiára igen erős presszió nehezedett. A beavatkozás második napján a következő cikk jelent meg a B-92-es Rádió beszüntetéséről: „A szövetségi tájékoztatási minisztérium határozata alapján tegnap 2.50 órakor beszüntették a B-92-es Rádió műsorának sugárzását, Veran Matićot, a rádió fő- és felelős szerkesztőjét pedig informatív beszélgetésre bekísérték a belgrádi rendőrségre – erről tájékoztatott Bojana Lekić, a B-92-es Rádió informatív  műsorának szerkesztője.” (Magyar Szó. 1999.03.25.: 4). A következő hasonló hír március 27-én látott napvilágot, amikor elhallgatott a 021-es rádió. A határozat indoklásában az állt, hogy „a rádióállomás nem fizette az idei év februárjára a hullámhossz ideiglenes használatának térítését.” (Magyar Szó. 1999.03.27:3) A Független Elektronikus Médiumok Szövetsége ekkor már hangot ad tiltakozásának, hangoztatva, hogy az eddig betiltott rádióállomások nem sértették meg  az objektív tájékoztatás szabályait. Nem csak a hazai hírműsorokat szankcionálták, hanem ápr. 9-én a budapesti RTL Klub műsorát lekapcsolták a kábelhálózatról. Erről a  „Telekom Srbija szabadkai vezérigazgatója lapunknak elmondta, minisztériumi rendeletre szüntették be az RTL Klub műsorát, mert ez az adó huzamosabb ideig kifejezetten ellenségesen kezelte, a Jugoszláviával kapcsolatos híreket.” (Magyar Szó. 1999.04.29.:3). Április 23-án a NATO-légitámodások során lerombolták a Szerbiai RTV épületét.  Május 14-én jelent meg egy cikk „A médiumok erősebbek a fegyvereknél” címmel, melyben  dr. Živorad Smiljanić a Vajdasági Képviselőház elnöke – többek között – ezt nyilatkozta topolyai látogatásán: „Olyan egy háborúban sem történt meg, ami most, hogy megölik az újságírókat, miközben a Nyugat azzal kérkedik, hogy milyen nagy a sajtószabadság. Nekünk itt azelőtt sokkal nagyobb szabadságunk volt, és az egész világnak elmondtuk az igazságot. Ezért lerombolták a tévéadókat és –stúdiókat, megölték az újságírókat. Ők pedig bemutatják az állítólagos menekülteket, akikről aztán kiderül, hogy csak statiszták, és ötven dollár fejében állnak kamerák elé.” (Magyar Szó. 1999.05.14.)

     Április 24-én pedig minden bejelentés nélkül a MTV1, MTV2, TV2 és Duna TV informatív műsorainak idején kapcsolták ki a szolgáltatók a műsorsugárzást. Kasza József a VMSZ elnöke adott hangot a külföldi sajtóban is erről a diszkriminációról. Ennek következményeként néhány napon belül visszakapcsolták az említett csatornákat, viszont továbbra is hiányos volt a hírszolgáltatás, vagy a kábeltelevízió ideiglenes „zavarai” miatt, vagy az áramszünetek miatt semmilyen hírforrás nem volt elérhető. A szabadkaiak ideiglenes hírzárlatát követően megoldódni látszott a probléma, de a sugárzás megkezdése után Zentán kezdődött meg a magyar televíziók hírtakarása: „…jóval a híradók kezdete előtt megjelent a takarás, aláfestésként a belgrádi híradó hangja.” – írja B.M. a Magyar Szó hasábján (Magyar Szó. 1999.05.01.: 3).

Május 4-ére virradóra a NATO-erők eltalálták az Újvidéki Televízió épületét.

     A nemzetközi sajtó karanténjáról olvashatunk Renaud de la Brosse hágai törvényszéknek írt jelentésében (2003). Az első légicsapásokat követőleg Belgrádban kb. harminc külföldi újságírót fognak el, akiket előzetes meghallgatások után kiutasítanak Jugoszláviából (Libération és a  Le Soir tudósítóját, ABC News producensét, a Washington Posta újságíróját legelőször). A szerb hatalom ezzel egyidejűleg igyekszik elzárni a képek sugárzását azzal, hogy megszüntetik az UER szatelitadóját, valamint utasítják a RTS-t (Szerb Rádió- és Tévéállomás), hogy az amerikai CNN-nek ne engedélyezze tudósításaik közvetítését.  De la Brosse jelentésében arról is beszámol, hogy a legösszetettebb helyzet Koszovó területén alakult ki (és fővárosában, Prištinában), ahol a Tájékoztatási Minisztérium május 25-én a következő közleményt adta ki: „a Szerbia védelméről írt 8-as törvénycikk értelmében, a Tájékoztatási Minisztérium a következő rendeletet hozta: ki kell üldözni az idegen tájékoztatási eszközök újságíróit, azon országokét, akik részt vettek a NATO-agressziókban országunk ellen, vagy akiknek területeit ilyen célokra használták fel a NATO-erők.”  Az egyetlen újságíró Paul Watson volt a Los Angeles Times-ból, akinek a 78 nap alatt sikerült bejárnia Koszovót, és a bombázások idején tudósítani, míg a többi sajtóképviselő visszahúzódott Macedóniába, Albániába és Montenegróba, így csak a menekültügyi helyzetről tudtak tudósítani.

Ebben az időszakban (bombázások ideje) Slobodan Milošević rendkívül ritkán nyilatkozik a sajtónak, a tárgyalások, amelyek a bombázások beszüntetését szorgalmazzák leggyakrabban Oroszország (Csernomirigyin szerepel közvetítőként), Franciaország, Finnország, Görögország, Kína (miután bombatalálat éri a kínai nagykövetség épületét Belgrádban) képviselői és az USA között történnek. 1999 május 15-én Slobodan Milošević egy rövid nyilatkozatának részletét olvashatjuk a sajtóban, melyben az ország vezetőivel folytatott megbeszélésen megállapították, hogy „Koszovóban béke van, amit csak a NATO légiereje zavar meg az állandó bombázásokkal. Két párhuzamos folyamatról van szó: egyrészt állami szerveink intenzíven dolgoznak  az élet normalizálásán, a humanitárius problémák megoldásán, a menekültek visszatérésén, másfelől a NATO éjjel-nappal bombáz.“ (Tanjug jelentése: Magyar Szó. 1999. 05.15:1) Ennek fordítottjáról olvashatunk W. Cohen (L. 3.o.) nyilatkozatából, ahol az ÉN – MI szembeállításában a jó és rossz szereposztása fordítottan szerepel.

      Az ismertetett események, nyilatkozatok bizonyítják, hogy a Vajdaságban élő magyar lakosok számára ellehetetlenítette a hatalom a hírek nemzetközi követését, más nézőpontok, álláspontok szabad „áramlását”.

 1.3. A valóság elferdítése, eufemizálása

      Több cikk a tárgyalt periódusban a lakosság megnyugtatásáról szól ebben a periódusban: „Félelmetes, de veszélytelen” (Magyar Szó: 1999.05.01.:2 csnf) írja a szerző az újvidéki kőolaj-finomítót ért találat után. Ellentmondások sokaságával találkozunk az újság hasábjain pl. H.Á.-val szignált cikk a következő címet és alcímet viseli: Befejezés előtt a vetés (Egyre erőteljesebb ellenséges propaganda – Jobb a közellátás, mint másfelé) (Magyar Szó, H.Á.: 1999.05.01.:3) Ugyanezen az oldalon egy közlemény is megjelenik: Tilos tüzet gyújtani az erdőben, alcímében pedig a következő áll: Palicson lesz a majális –  A környékbeli erdőkben megtiltották a kirándulást. (Magyar Szó: 1999.05.01.:3)

     A Magyar Szó napilap a vajdasági magyarság informálásában különösen fontos szerepet kapott a tárgyalt időszakban, igyekezve a nyugalmat és objektív informálást fenntartani.

A nyugalom érzetét ilyen címekkel igyekszik biztosítani: „A pszichológiai szolgálat tanácsai“ (Az újvidéki Klinikai Központ Stresszközpontjának 11 pontos tanácsa a szaksegély hívószámával), „Gyermekünk és a háború“ (A Naša radost kiadványokkal és programokkal kívánja enyhíteni a háborús stresszeket), Figyeljünk lelki egészségünkre (beszélgetés a Stresszközpont koordinátorával), „Vényre Bensedin, Baktrim…“, „Meditációval a stressz ellen“ (TM-tanfolyam indult Újvidéken, Nagybecskereken, Szabadkán és Zentán), „Élni kell!“, „A lelki épség a háború idején” (Az Agora elnevezésű tribün nyilvános vitája).

      A belpolitikai helyzetről a Beta és Times híradásaiból tudósít elsősorban, megjelennek a vajdasági polgármesterekkel készült riportok a községi helyzetekről, gondokról, mint ahogyan egy címben is megjelenik: „Nincs pánik, de félnek az emberek“. Időközben folyamatosak a tudósítások versenyekről, sporteseményekről, színházi bemutatókról, könyvbemutatókról… olyan híradások mellett, hogy nincs áram, telefon vagy vízszolgáltatás. Egymás mellett hasonló szürrealista címszavak kerülnek nyomtatásba, hogy: „Rakétatalálat Vörösfaluban“ – „Drágább a krumpli mint a hús“.

     A manipuláció elsődleges célja az attitűd, a kogníció, az érzelmek, a cselekvés átformálása, megváltoztatása. A tényközlés mellett ezt a nyelvi manipulációs technikát is használja a NATO-röplapok Szabadkán (is) című cikk: „Az észak-bácskai válságtörzs hétfői ülésén megállapították, hogy az agresszor erőteljes propagandatevékenységet folytat, s igyekeznek megtéveszteni a lakosságot. A válságtörzs felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne üljenek fel a téves információknak és a helyi tömegtájékoztatási eszközökből tájékozódjanak.” (Magyar Szó: 1999.04.07.:3, K. cikke) Amennyiben figyelembe vesszük a központi stratégia helyzetét a tárgyalt időszakban, világossá válik, hogy mivel a magyar televízió híradóműsorai lefedésben működnek, csak a szerbiai központi híreket kell figyelni, semmilyen más álláspont nem elfogadható e stratégia szerint.

     A misztikum, liturgia felerősítése is jelen van a nyelvi-politikai manipuláció eszközeként: a mennyei nép, kiválasztottak, (nebeski narod, izabrani) kifejezések metaforikus használata a politikai hit és öntudat erősítése mellett a vallási összetartozást is erősítik. Ezt a látszólagos összetartó erőt az egyház is igyekszik fenntartani gyakori közszerepléssel. A vezér (Slobodan Milošević) a „kiválasztott”, aki ezt a „mennyei népet” a haza „megvédéséért”, „összetartásáért”,  „megóvásáért” harcba vezeti.

1.4. Expresszivitás

     Az expresszivitást elsősorban a képi eszközök szolgálják, de nyelvi megjelenítésével is gyakran találkozunk ebben az időszakban (is). A Tanjug informatív, tényfeltáró cikke mellett (Füstfelhő borítja Újvidéket) olvasható Félelmetes, de veszélytelen c. cikkéből kiemelhető néhány hiperbolikus túlkapás: „A NATO-légitámadások kezdete óta az újvidéki kőolaj-finomítót ki tudja már hanyadszor érte rakétatalálat az elmúlt éjjel…ezúttal félelmetesen kitartó kísérőjelensége is volt…Nevezetesen: Újvidék egyébként napfényes egét…A rakéta-becsapódás során valami olyan gyulladt ki és ég talán még most is nagy vehemenciával, amit a jelek szerint szerfelett nehéz eloltani…” (Magyar Szó: 1999.05.01. csnf).

Az expresszivitást írásmódjukkal is igyekeznek hangsúlyossá tenni egyes cikkírók: Takarékoskodjunk az árammal!, Működjön az óvoda!, Élni kell! etc., de ezek nem jellemzőek, a felszólítások ugyan megjelennek, de a felkiáltójel elhagyásával: „Fegyveres missziót Koszovóba”, „Óvatosa a célpontokkal” etc.

2. A sajtó utólagos reagálása

     A szerb közszolgálati tévé és rádió valóban kivette részét a háborús uszításból a ’90-es években. Ezt igazolja 2011 május 5-én közétett nyilatkozatuk is, miszerint „A rádió és televízió igazgatóbizottsága mai közleményében azoktól a szerbiai és  szomszédos országok lakosaitól bocsánatot kér, akik a ’90-es években ebben a médiában sértések, rágalmazások tárgya volt, és olyan tartalmaknak, amelyek ma jogi értelemben gyűlöletbeszédnek neveznénk.” (Blic 2011)  A média azzal magyarázta ezt a döntést, hogy öt éves mandátumát tiszta lappal szeretné kezdeni. Természetesen ezt az időzítést másként is magyarázták, mint ahogyan arról Losonc Alpár is ír cikkében: „A szerb jobboldal azonban, mint mindig, most is elégedetlen, és vádol. Slobodan Antonić belgrádi szociológiatanár, a jobboldal talán legfölkészültebb publicistája először is azt kifogásolta, hogy az időzítés a számítás jelét viseli magán. Hiszen mi az oka annak, teszi fel a kérdést, hogy éppen most történt meg a bocsánatkérés? Miért nem kértek bocsánatot korábban, nevezetesen az elmúlt évtizedben, amikor számtalanszor nyílt volna alkalom effajta gesztusokra? A professzor nem mondja ki, de én tudom, mire gondol: a bocsánatkérés a regnáló hatalom sugallatára hangzott el, és beépül az Európai Unióhoz való csatlakozás menetrendjébe. Ha ez igaz, akkor azt is jelentené, hogy a bocsánatkérés nem azért fogalmazódott meg, mert a hatalom helyesnek találta, hanem azért, mert hasznosnak minősítette.” (Losonc 2011) Hozzáfűzve a szerző, hogy a helyzet azért nem ennyire egyértelműsíthető.

3. Záradék

A média uszító szerepe vitathatatlan a tárgyalt korszakban (is). Mint ahogyan N. Chomsky is megállapítja, hogy teljesen mindegy, hogy iraki, líbiai, vietnámi, kambodzsai, szerbiai vagy más bevetésekről beszélünk, ezeket az akciókat soha sem humanitárius cél vezényli. A hatalom propagandáját pedig a sajtó szolgálja; amennyiben nem veti alá magát a hatalmi céloknak, az valamilyen eszközzel, ürüggyel megszünteti működését, és egy közvetítő médián keresztül árasztja manipulatív szándékát. A szándék kifejezőeszköze a nyelv, mint láthattuk a kiemelt médiahírekből is, megfontolandó a befogadó szempontjából, hogy mit hogyan értelmez. Egy idő után sokan megtanulnak a „sorok között” olvasni, de sajnos a nagyobb néptömegek nem.

Irodalom:

Bugarski, Ranko (2002a): Lica jezika. Biblioteka XX. vek. Beograd.
Bugarski, Ranko (2002b): Nova lica jezika. Biblioteka XX. vek. Beograd.
De La Brosse, Renaud (2003): Political Propaganda and the Plan to Create a „State for all Serbs”. Consequences of Using the Media for Ultra–Nationalist Ends. (Politička propaganda i projekt “Svi Srbi u jednoj državi”: posledice instrumentalizacije medija za ultranacionalističke svrhe.) = http://hague.bard.edu/reports/de_la_brosse_pt1.pdf
Chomsky, Noam (2005): Hatalom és terror. Előadások és interjúk 9/11 után. Független Média Kiadó.
Halmai Gábor – Tóth Attila szerk. (2008): Emberi jogok. Budapest: Osiris.
Hetek, Országos Közéleti Napilap. 1999. 04.10. (III/14) Ínség a háború nyomában = http://www.hetek.hu/fokusz/199904/inseg_a_haboru_nyomaban
Huzár Ágnes (2012): Érzéketlenítési tréning. = http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142970&catid=9&Itemid=66  2012.08.22.
Klemperer, Victor (1984): A Harmadik Birodalom nyelve. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont.
Losonc Alpár (2011): A mi vétkeink, a ti bocsánatotok. = http://www.komment.hu/tartalom/20110621   2011.06.21.
Magyar Szó (1999). Nov Sad: Forum. (archív anyag)
Marton Árpád (2009): A felettes Mi. Szeged: Gerhardus.
Mártonfi Attila (2011): Nyelv és propaganda a náci Németországban = http://www.nyest.hu/hirek/nyelv-es-propaganda-a-naci-nemetorszagban  2011.12.02.